Dr. Raffay Ernő

Életrajz

1948-ban született Baranyában. Családja Magyarország két végéből származik: apai ágon Csókfalva, Székelyföld, anyai ágon Vasegerszeg, Vas megye.

Történész, a történettudomány kandidátusa (1987). 1977-ben végezte el a szegedi József Attila Tudományegyetemet történelem - Kelet-Európa története speciális szakon. Ugyanott 1977-1979 között gyakornok, 1979-1984 között tanársegéd, 1984-1989 között adjunktus, 1989-ben docens.

1994-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, öt évig a Károli Egyetem tudományos rektorhelyettese, négy évig a Bölcsészettudományi Kar dékánja, több éven át az Új és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője. Az általa alapított Balkanisztikai Kutatócsoport vezetője. Néhány évig a Károli Kiadó igazgatója.

Országgyűlési képviselő (1989-1994), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990-1993), a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke (1990), az Erdélyi Szövetség társelnöke (1988-1990), a Trianon társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke (1997). 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványnak és szerkesztője a 2009 januárjában induló, Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak.

Kutatási területe a 19-20. századi magyar történelem és a balkáni népek története. Szűkebb kutatási területe: magyar-román kapcsolatok, Erdély és a trianoni békediktátum története.

Könyvei:
Egyéb tevékenységei:

Cikkek a hazai és nemzetközi sajtóban, tudományos és tudomány-népszerűsítő tanulmányok tudományos folyóiratokban. Több száz előadás a világ különböző országaiban Európában, Amerikában és Ausztráliában.

Kitüntetés:

A legmagasabb bolgár állami kitüntetés, a Madarai Lovas Érdemrend arany fokozata, amit a bolgár-magyar katonai kapcsolatok kiépítéséért kapott a Bolgár Köztársaság elnökétől és miniszterelnökétől 1993-ban.