Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

 

Kapcsolat

 

Neptun

 

Térkép

 

Szervezet

 

Letöltés

 

Videók

 

Galéria

 

Kiadványok

 
 

Hallgatói vélemények

Kovács Barbara
A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola első éves nappalis hallgatója vagyok. Csak ajánlani tudom nektek a főiskolát, mivel itt olyan tanároktól tanulhatsz akik már a szakterületükön letettek már valamit az asztalra, mindemellett közvetlenek és minden kérdésünkre válaszolnak. Az iskola könnyen megközelíthető, mindig jó a hangulat, amelyről a tanárok is gondoskodnak :D Azoknak is ajánlanám az főiskolát, akik munka mellett vagy esetleg sportolás mellett szeretnének tovább tanulni! Gyertek a Wekerlére, ha vidáman szeretnétek piacképes diplomát szerezni!
Kovács Barbara olimpikon
Garai Gábor

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola első kurzusának hallgatójaként igazán izgalmas három évet töltöttem az épület falai között. Az izgalmasság érzését nem csak az úttörő szerep jelentette, hanem, az is, hogy a felkészült tanárok velünk együtt alakították az iskola stílusát, arculatát. Fontos szerepe volt a munka világába már szintén belemerült hallgatótársaimmal létrehozott “underground” szakmai műhelynek is, ami rendkívüli módon megerősítette a megszerzett ismereteket. Ez a rendszeres szakmai társalgás remekül kiegészítette a felkészült tanároktól kapott előadások anyagát.
A főiskola, a választott szak tanmenete nem csak az elméleti modellek megismerését, megértését segítette elő, hanem egyfajta gyakorlati szemléletet is biztosított a kereskedelem, a marketing, a közgazdaságtan világában.
Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az élménynek.

Garai Gábor ügyvezető, Paris Cosmetic Kft.
Türr Nikolett

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolával először az Educatio kiállításon találkoztam. Velichné Kindtner Hajnalkával, a karrieriroda vezetőjével beszélgettünk el az iskolában rejlő lehetőségekről, az óraadó tanárok szakmai elismertségéről, az iskolai életről. A bátorító és meggyőző válaszok után úgy döntöttem, hogy érdemes jelentkeznem. Nem csalódtam, hiszen azóta is csak segítőkész és kedves emberekkel találkozom. Sok diáktársammal, tanárommal sikerült jó viszonyt kialakítanom, sőt mivel különböző szektorban dolgozunk már szakmai kapcsolatok is születtek. Remélem ezen ismeretségek sokáig tartanak és a jövőben kölcsönösen tudjuk segíteni egymást a szakmában felvértezve a tudással, amit itt szereztünk.

Türr Nikolett ´Az Év Honlapja´ pályázat, projektszervező
Valla Péter Zsolt

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán eltöltött 3 év életem legjelentősebb részét képezi. A főiskolán elsajátított szakmai tananyag maximálisan elősegítette a munkaerőpiacon való elhelyezkedésemet. A főiskola tanári gárdája nemzetközileg is elismert szakemberekből áll, akik nemcsak lexikális, hanem a gyakorlatban megszerzett tudásukat adják át a hallgatóknak A Hallgatói Önkormányzat lelkes vezetője által szervezett programok sokszínűek és egyben csapatépítőek voltak.

A tanulmányaim során megszerzett tudás nemzetközileg elismert és külföldi és magyar munkaerőpiacon is elfogadott.

A nemzetközi gazdálkodás szak elvégzéséhez szükséges két szakmai középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagy segítséget nyújt, hogy a képzés keretében belül van nyelvoktatás, emellett a főiskola társintézményében Origo nyelvvizsga lehetőség is van.

Valla Péter Zsolt
Csapó Beáta

Közgazdasági tanulmányaimat egy másik felsőoktatási intézményben kezdtem el, ahol nagyon hamar rájöttem, hogy számomra valami más intézmény adja meg azt, amire nekem valójában szükségem van. Sokáig kerestem a megfelelő intézményt, majd beültem a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola egyik nyílt napjára, ahol magával ragadott az előadó szakmai hozzáértése, naprakész információi, egyénisége és lelkesedése. Azóta már tudom ezek a jelzők a főiskola valamennyi tanáráról elmondhatóak, sőt az állandó fejlődni vágyás és akarás bennük is megvan, ami számomra elengedhetetlen követelmény magammal szemben is. A magas szakmai színvonal, a gyakorlatra fektetett hangsúly, valamint az igen ritka hallgatóbarát hozzáállás még tovább fokozták bennem azt az érzést, hogy jól választottam. A szakmai törzsanyagon túl a Főiskola az idegen nyelvi oktatásban is messze magasan kiemelkedik, ami számomra a nemzetközi gazdálkodás szakon különösen hasznos és költséghatékony, csak javasolni tudom mindenkinek, aki keresi az utat egy professzionális felsőoktatás felé.

Csapó Beáta II. évf. Nemzetközi gazdálkodás szak
Ladányi Alíz

2012-ben végeztem az Atalanta Üzleti Szakközépiskolában, így nem volt számomra ismeretlen a főiskola.
Nagyon örülök, hogy a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolát választottam, amikor úgy döntöttem, hogy diplomát szerzek. A tanulmányaim során értékes tudásra tettem szert, melynek birtokában a kereskedelem és marketing szakterületén megállom a helyem.
Mind a tanáraimtól, mind a tanulmányi osztálytól együttműködést és segítőkészséget tapasztaltam, melyet ezúton is köszönök.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a főiskolát, aki továbbtanulás előtt áll.

Ladányi Alíz III. évf. Kereskedelem és marketing szak
Borgula Ágnes Szonja

Életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy átjelentkeztem a Wekerlére! Boldog vagyok, hogy végre olyan főiskolára járhatok,ahol a Tanulmányi Hivataltól kezdve a rektorig, azért dolgoznak, hogy sikereket érhessek el az életemben. A tanárok elismert, neves szakemberek, akiktől a gyakorlatban is használható tudást kapok.

Borgula Ágnes Szonja III. évf. Kereskedelem és marketing szak

A diploma megszerzése után döntöttem úgy, hogy régebben dédelgetett álmomat a nagykereskedői tevékenységet, egyéni vállalkozásban, megvalósítom.
Az eddigi rutinomat kiegészítve és azzal egyensúlyba kerülve olyan tudást nyertem, amely feltétlenül kell a vállalkozói tevékenységhez. Szinte minden tantárgyból nap mint nap használok fel valamit.
Az OKJ-s képzés után sem csalódtam az főiskolában. Büszke vagyok tanáraimra és arra, hogy a vállalkozásom problémáival saját magam is megküzdők.

Bátran ajánlom másnak is, hajrá WSUF!

Szabó Péter egyéni vállalkozó

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola másodéves, humán erőforrás szak hallgatója vagyok.
Véleményem szerint a főiskolai tanulmányokat mindig alapvetően befolyásolja, hogy milyen oktatók tanítanak a szakokon. Az oktatói színvonal, a hallgatókkal való együttműködő viszony, a segítőkészség és a felkészültség olyan jellemzők, amelyek képesek igazán szoros viszonyt kialakítani a hallgatók és a főiskola között. A Wekerlén több ilyen oktató is szerephez jut, amelyet nagyon pozitívnak tartok. Ezzel együtt felmerül, hogy hogyan lehetséges a jelenlegi zűrzavaros gazdasági helyzetben hiteles képet adni és tanítani a gazdaság állapotáról. Tapasztalataim szerint többen vannak, akik tudatában vannak ennek a kihívásnak és ennek megfelelően alakítják a tanórákat. A szigorúan vett tananyag oktatása mellett pedig fontos lenne az is, hogy több órán, több alkalommal kerüljön sor az oktatók és a hallgatók közötti informális szakmai kapcsolatok erősítésére, hiszen ezeken alapulva erősödhet a főiskolai közösségi élet is. Ehhez kapcsolódva előrevivőnek tartom, hogy a hallgatók között is sok új barátság alakult ki, amelyek feltehetően nem csak a főiskolai évekre köttetnek, hanem elkísérnek bennünket a Wekerle után is.

Fröhlich Erzsébet

Munkámban az egész életet végigkísérő tanulás valódi értelmet kap. Az önfejlesztés mellett a Főiskolán megszerzett gazdasági, marketing, pénzügyi és vezetési ismereteket – különös tekintettel a megtakarítások, befektetések, biztosítások, kereskedelem terén - nagymértékben tudom hasznosítani.

Szalai Attiláné Kereskedelem és marketing szak, Postagazdálkodás szakirány III. évfolyam

1988-ban végeztem a postaforgalmi szakközépiskolát. Akkor nem gondolkodtam a továbbtanuláson. Később azonban egyre többször merült fel bennem a gondolat, hogy főiskolán képezzem magam. Csupán a tiszti tanfolyamot végeztem el, és egy német nyelvvizsgát szereztem a Posta támogatásával, a diploma megszerzését pedig csak halogattam. Amikor 2010-ben olvastam a WSUF lehetőségéről, úgy döntöttem, itt az idő, most vagy soha. A munkakörömhöz is szükséges a diploma, így az akkori felettesemnek szóltam, hogy szeretnék felvételizni. Ő ebben maximálisan támogatott. Főiskolai tanulmányaim során sokkal nyitottabbá váltam a közgazdaság felé, és egyre inkább látom a gazdasági összefüggéseket. A pénzügyi, kereskedelmi, és marketing tanulmányaim sokat segítenek abban, hogy, a megszerzett tudást felhasználjam napi támogatói munkám során.
A szélesebb látkör lehetőséget adott arra, hogy munkatársaimnak hasznos, jó gondolatok tudják átadni, mellyel talán Ők is másképp gondolkodnak arról, miért is kell a Magyar Postának szolgáltatóból értékesítő vállalattá válnia.

Holinszky Valéria Kereskedelem és marketing szak, Postagazdálkodás szakirány III. évfolyam

Felvételi iroda

  • +36-1/323-10-70*204
  • +36-30/994-32-08
  • felvi@wsuf.hu

Központi elérhetőségeink

  • 1083 Budapest, Jázmin utca 10.
  • +36-1/323-10-70
  • felvi@wsuf.hu

Tanulmányi hivatal

  • +36-1/323-10-70*204
  • +36-30/994-32-08
  • tanulmanyihivatal@wsuf.hu

Rektori hivatal

  • +36-1/323-10-70*522
  • rektorihivatal@wsuf.hu
© 2016 | Minden jog fenntartva | Wekerle Sándor Üzleti Főiskola