Nyomtatás

Idegennyelvi lektorátus

Kimmel Magdolna PhD a nyelvi lektorátus vezetője 

Kimmel Magdolna 1981-ben végzett angol-történelem szakon a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1994-ben vezetőtanári képesítést, majd 1997-ben Master of Education fokozatot szerzett az Exeter University College of St John and St Mark tanárképző intézetében. 2007-ben védte meg PhD disszertációját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Programjában. Az ELTE ITK Origó képzett vizsgáztatója.
Tanári pályafutása alatt szinte minden korosztályt tanított: dolgozott középiskolában, felsőoktatásban, felnőttképzésben, és dolgozott nyelvvizsgáztatóként is. Az Atalanta Nyelvoktatási Központ szakmai vezetésében több mint 10 éve dolgozik.


A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán indított négy alapszak nyelvi követelményei a következők:

  • a Kereskedelem és Marketing, az Emberi Erőforrások, valamint a Pénzügyi és Számviteli alapszakokon a diplomaszerzés feltétele egy államilag elismert vagy azzal egyenértékű, B2-es szintű (a hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő), komplex (szóbeli és írásbeli) szakmai nyelvvizsga megszerzése. Ehelyett egy, államilag elismert vagy azzal egyenértékű, felsőfokú ’C’ típusú általános nyelvvizsga is elfogadható.
  • a Nemzetközi gazdálkodási alapszakon a diplomaszerzés feltétele két államilag elismert vagy azzal egyenértékű, B2-es szintű (a hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő), komplex (szóbeli és írásbeli) szakmai nyelvvizsga megszerzése. Az egyik helyett egy államilag elismert, vagy azzal egyenértékű, felsőfokú ’C’ típusú általános nyelvvizsga is elfogadható.

Az új Felsőoktatási Törvény értelmében a fent felsorolt követelmények a közeljövőben változhatnak. Kérjük, hogy az esetleges változásokról honlapunkon tájékozódjon.

A WSUF angol és német nyelvből biztosít kötelező, kreditpontos szaknyelvi képzést mind a négy alapszakon:

  • Kereskedelem és Marketing, Emberi Erőforrások, valamint Pénzügyi és Számviteli alapszakokon a 3. és 4. félévben biztosítunk szaknyelvi képzést.
  • Nemzetközi Gazdálkodás alapszakon az egyik idegen nyelvből a 3. és a 4. félévben, a másik idegen nyelvből az 5. és a 6. félévben biztosítjuk a szaknyelvi képzést.

Az Atalanta Oktatási Cégcsoport 23 évvel ezelőtt mint nyelviskola kezdte meg működését, és Nyelvoktatási Központja azóta is a minőségi nyelvoktatás egyik elismert hazai képviselője. Ezt az is bizonyítja, hogy 1993 óta viseli a NYESZE ’Minősített és Ajánlott Nyelviskola’ címét, és a minőségi nyelvoktatást jelképező Q betűt. Az Atalanta Nyelvoktatási Központjának (ANYK) angol és német nyelvi képzési programjait a FAT 2003-ban, majd 2007-ben és 2010-ben újra akkreditálta.

Akkreditációs lajstromszámok: angol PL-3915/5, német: PL-3914/4

WUSF Nyelvi Lektorátusa az ANYK hagyományaira építkezve a minőségi, tanulóközpontú és kommunikatív nyelvoktatás mellett kötelezte el magát. Bízunk abban, hogy a felsőoktatás speciális viszonyai között is magas színvonalú szolgáltatást tudunk nyújtani hallgatóinknak.


Tisztelt Hallgatóink!

Több hallgatónk is érdeklődött az új Felsőoktatási Törvényben megfogalmazott, a nyelvvizsgákat érintő változásokról.

Az új Felsőoktatási Törvény - a közhiedelemmel ellentétben - nem hirdetett meg „nyelvvizsga-amnesztiát”, csak lehetővé tette, hogy egy belső idegennyelvi vizsga sikeres teljesítését követően a felsőoktatási intézmény kiadja a diplomát azoknak a hallgatóknak, akik a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem tudták/tudják bemutatni a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képzési és Kimeneti Követelményekben előírt általános nyelvvizsga bizonyítványukat. Ez a lehetőség utoljára azoknak a hallgatóknak áll nyitva, akik a 2012-2013-as tanévben tesznek záróvizsgát. A fenti feltételek teljesülése mellett a diplomák kiadásának lehetőségéről az adott felsőoktatási intézmény szenátusának kell döntenie.

Ha tehát a WSUF Szenátusa úgy dönt, hogy egy sikeres belső idegennyelvi vizsgát követően kiadja az eddig visszatartott diplomákat, akkor a mi intézményünk esetében ez azt jelenti, hogy

  1. ez a lehetőség (a belső idegennyelvi vizsga letételének lehetősége) először 2014 júniusában nyílik majd meg a 2011 júniusában sikeresen záróvizsgázott első évfolyam számára;
  2. ez a lehetőség utoljára annak az évfolyamnak a számára áll nyitva, amely a következő, tehát a 2012/2013-as tanévben tesz záróvizsgát főiskolánkon.

Tekintettel arra, hogy a Felsőoktatási Törvény végrehajtási rendeletei még nem készültek el, a WSÜF Szenátusa sem hozott még döntést ebben az ügyben. Egyelőre nincs olyan sürgető körülmény, mely miatt a végrehajtási rendeletek megvárása lehetetlen lenne, hiszen csak 2014 őszén nyílhat majd lehetőség a belső idegennyelvi vizsga letételére a 2011-ben végzett évfolyam számára, feltéve hogy a Szenátus döntése kedvező lesz.

Felhívjuk Tisztelt Hallgatóink figyelmét, hogy idegennyelvi készségeik fejlesztése akkor is szükséges, ha esetleg a belső vizsga lehetősége megnyílik. Ezért javasoljuk, hogy minden érintett iratkozzon be nyáron meghirdetendő intenzív nyelvtanfolyamainkra és őszi normál ütemű tanfolyamainkra.

A törvény vonatkozó része:

65. Nyelvvizsgák, ösztöndíjak
(2) Ha a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata így rendelkezik …….
az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelményteljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók is, akik a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem mutatták be a felsőoktatási intézménynek az általános nyelvvizsgát igazoló okiratot és az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése helyett a felsőoktatási intézmény által szervezett külön nyelvi vizsgát tesznek. Ez a rendelkezés azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/2013. tanévben tesznek záróvizsgát.

41228 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 165. szám