Budapesten PÁRIZS-SORBONNE diploma

Olimpikon Életút Program

Dél-Pesti Távoktató Központ

Képzéseink módszertana

A levelező oktatás

Gyakran hangoztatott vélemény, amit mindennapjaink során hallhatunk, hogy a levelező oktatás a felsőoktatás értéktelen része, mert ide könnyebb bejutni és elvégezni, mint a nappali képzést, valamint, hogy erre az oktatási formára a „gyengébb képességű” hallgatók járnak. Ma már elmondhatjuk, hogy ez nagyon sokat változott, mert előretörtek olyan intézmények, akik kifejezetten ezen a terülten tették sikeressé hallgatóikat. Ezek közé tartoznak az Atalanta Cégcsoport oktatási intézményei is, így ezt a célt tűzte ki maga elé a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola is, követve és tovább fejlesztve a jól megalapozott hagyományokat.
Ez a képzési forma lehetővé teszi, hogy az ember munka - és akár család- mellett is járhasson valamilyen oktatásra, új ismereteket szerezhessen, és képezhesse magát. A levelező oktatás előnyei az idők során felerősödtek:

  • munka és család mellett is lehet tanulni,
  • tanári segítség is rendelkezésre áll,
  • a hallgató maga oszthatja be a tanulásra fordított időt,
  • 2 hetente 1-2 napon kell csak bejárni a képző intézménybe,
  • speciális módszertan segítségével van rákényszerítve az ember a folyamatos tanulásra.

Mivel ebben a képzési formában a hallgatók nagy része a tanulás mellett dolgozik, így magukkal hozzák tapasztalataikat, életfelfogásukat, s a tanultakat gyakorlatban is tudják és akarják is alkalmazni.
Bár az oktatás során a hallgatók kevesebbet találkoznak tanáraikkal, de ez egyben jobban aktivizálja is őket a tananyag feldolgozásban, az önálló otthoni tanulásban. A mindennapi találkozás hiányát ugyanakkor kompenzálja az oktatók szakértelme és felkészültsége, valamint a gazdasági életben eltöltött gyakorlati idejük, amelynek felhasználásával minőségi, közérthető és figyelemfelkeltő konzultációkat tudnak tartani. A kapcsolattartás is intenzívebbé vált az Internet használatával.

A közelmúltban bevezetett moduláris képzés számos előnnyel gazdagítja a levelező oktatási formát: az európai szintű felsőoktatási célok és értékek közössé tétele a nemzeti sajátosságok megőrzése mellett a közös tananyagtartalmaknak megfelelően, a beszámíthatóság, az átjárhatóság az iskolák és képzések között, a flexibilitás, a költségkímélés is ide tartozik. Fontos, hogy a munkáltatónak is támpontot ad a képzés folyamatában elsajátított ismeretekről, komptenciákról, amelyekkel bővítheti szervezete tudáskincsét.