Nyomtatás

Hallgatói jogviszony

Jogviszony

A hallgatói, a vendéghallgatói és a felnőttképzési jogviszony alapjai

A Főiskolán tanulmányokat folytatók:

  1. hallgatói jogviszony,
  2. vendéghallgatói jogviszony és
  3. felnőttképzési jogviszony

keretében vehetnek részt a tanulmányokban.

 A jogviszonyok a jelen Szabályzatban foglaltak alapján egyidejűleg párhuzamosan is fennállhatnak ugyanazon tanulmányokra vonatkozólag.

A hallgatói jogviszony

A hallgatói jogviszony a Főiskola és a valamely szakon tanulmányokat folytató hallgató között létrejövő jogi kapcsolat, melyben a Főiskolát és a hallgatót kölcsönösen jogok illetik, és kötelezettségek terhelik a jogszabályokban és a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzataiban meghatározottak szerint.

A hallgatói jogviszony alapján a hallgató köteles a jogszabályok, a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata, azon belül a TVSZ, valamint az érintett szak(ok) tantervének keretei között tanulmányait megtervezni, és a tanulmányi kötelezettségeknek eleget tenni.

A hallgatói jogviszonyban álló hallgatóval kapcsolatban a Főiskola jogosult a jogszabályokban és a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak alapján a hallgató személyes és a tanulmányaira vonatkozó adatainak kezelésére, tevékenységének ellenőrzésére és értékelésére.

A hallgatói jogviszonyban álló hallgatóval kapcsolatban a Főiskola köteles biztosítani a szak elvégzésének személyi és tárgyi feltételeit, valamint köteles a tanulmányok folytatásához szükséges információkat a hallgató rendelkezésére bocsátani a jogszabályok, a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a szak tantervének keretei között.

Az, aki a Főiskolára felvételt vagy átvételt nyert, a Főiskolával hallgatói jogviszonyt létesíthet.

A hallgató a Főiskolával hallgatói jogviszonyban áll. A hallgatói jogviszony a felvételt, átvételt, illetve a tanulmányok folytatását kimondó határozat utáni beiratkozással jön létre.

A hallgatói jogviszony megszűnése után az oklevél kiadásáig a jogosultat a TVSZ-ben meghatározottak szerint megilletik a szakmai-, valamint a záróvizsga letételéhez fűződő jogok, illetve terhelik a kötelezettségek.

Felvétel

A felvétel feltételeit — jogszabályok keretei között — a Felvételi Szabályzat rendezi.

A felvételt nyert jelentkező számára a Főiskola biztosítja a beiratkozás, ezzel a hallgatói jogviszony létrehozásának lehetőségét.

A felvételi döntés a hallgatói jogviszony adott félévben és az azt követő, legfeljebb két félévben történő létrehozására jogosít.

Amennyiben a felvételt nyert személy a felvételét követő harmadik félévben sem él a beiratkozás lehetőségével, a felvételi döntés érvényét veszti.

Átvétel

Az átvétel feltételeit a Hallgatói Követelményrendszer 5. fejezetében meghatározott Hallgatói Kérelmek Első Fokon Történő Elbírálásának Rendje határozza meg.

Beiratkozás

A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre. A beiratkozás egyúttal a hallgató azon írásbeli nyilatkozata, melyben közli, hogy tanulmányait az első félévben meg kívánja kezdeni.

A beiratkozáskor a hallgató a nyilvántartásához, valamint az elektronikus tájékoztatáshoz szükséges személyes adatait köteles megadni a Főiskola számára.

A további tanulmányi félévekben a hallgató a bejelentkezés keretében a NEPTUN-ban jelenti be, hogy az adott félévben kíván-e tanulmányokat folytatni.

A hallgató részére az általa benyújtott kérelem alapján a diákigazolványról szóló 17/2005. (II. 8.) Korm. rendelet rendelkezései alapján diákigazolványt kell kiállítani.

A diákigazolvány a hallgatói jogviszony fennállását tanúsító központi előállítású közokirat, amely a külön jogszabályban meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosít. A diákigazolványt a Tanulmányi Hivatal félévenként érvényesíti a fenti Korm. rendeletben meghatározott módon.

Bejelentkezés

A bejelentkezés a hallgató NEPTUN rendszeren keresztül elektronikus formában tett nyilatkozata az adott félévben történő tanulmányainak folytatásáról. A bejelentkezést a hallgató az adott félév szorgalmi időszakának kezdetétől a bejelentkezési időszak végéig (a félév első hetének végéig) végezheti el. Ezt követően az adott félévre bejelentkeznie nem lehetséges, tárgyakat nem vehet fel, az adott féléve passzív félévnek minősül.

A hallgató a bejelentkezés során köteles bejelenteni a nyilvántartott személyes adataiban történt változásokat is. Amennyiben adataiban olyan változás történt, amelyet okiratokkal igazolnia kell, akkor ezt a Tanulmányi Hivatalban személyesen jelenti be az eredeti dokumentum egyidejű bemutatásával.

A bejelentkezést a hallgató a tárgyfelvételi időszak végéig (a félév második hetének végéig) indoklás és jogkövetkezmény nélkül módosíthatja vagy visszavonhatja.

Rendkívüli esetben, ösztöndíjas tanulmányok, baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt, a hallgató az adott félév szorgalmi időszaka negyedik hetének végéig (a félév ötödik hetének végéig) személyesen vagy meghatalmazott útján nyilatkozhat a Tanulmányi Hivatalban bejelentkezésének visszavonását vagy módosítását a váratlan ok igazolására szolgáló eredeti dokumentum bemutatásával. A meghatalmazott útján történő nyilatkozattétel esetén az írásba foglalt meghatalmazást két tanú aláírásával hitelesíteni kell. A bejelentkezés visszavonásáról vagy módosításáról ilyen esetben a Tanulmányi Hivatal vezetője dönt.

A képzésben részt vevő hallgató - amennyiben több szakon folytat tanulmányokat - a bejelentkezés során szakonként nyilatkozik a tanulmányainak folytatásáról. Az államilag finanszírozott képzéseiről az ilyen hallgató is csak egységesen nyilatkozhat.

Ha a költségtérítéses hallgató a megadott határidőig a bejelentkezését visszavonja, egyidejűleg rendelkezhet a befizetett költségtérítésnek a következő félévre történő beszámításáról, avagy arról, hogy a befizetett költségtérítést - a kezelési költség levonásával - a Főiskola visszautalja a számára. Egyéb rendelkezés hiányában a Főiskola a költségtérítést visszautalja.

A Tanulmányi Hivatal legkésőbb a félév ötödik hetének végéig megállapítja a bejelentkezett hallgatók névsorát, és a NEPTUN-on keresztül értesíti azokat, akiknek a bejelentkezését érvénytelenítette.

A bejelentkezés megtagadása

A hallgató nem jogosult bejelentkezni, illetve bejelentkezése érvénytelen, amennyiben:

  1. a Főiskolával szemben fizetési kötelezettsége áll fenn, és fizetési haladékot, illetve részletfizetési engedélyt nem kapott;
  2. lejárt könyvtartozása van a könyvtárban;
  3. amíg az általa a Főiskolának szándékosan, vagy gondatlanul okozott kárt maradéktalanul meg nem térítette.

A hallgatói jogviszony szünetelése

A hallgató hallgatói jogviszonyának szüneteltetését a bejelentkezés elhagyásával vagy visszavonásával jelenti be.

A hallgatói jogviszony szünetelése alatt a hallgató tanulmányi kötelezettségeket nem teljesít, tanulmányi teljesítményre nem kötelezhető.

A hallgató bejelentkezését a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül visszavonhatja. Amennyiben a hallgató ezen időpontig nem kéri tanulmányainak szünetelését az adott félév aktív félévnek minősül akkor is, ha a hallgató nem vesz részt a foglalkozáson és nem tesz eleget egyetlen tanterv tanulmányi követelményeinek sem. Amennyiben a hallgató tanulmányait szünetelteti, az adott féléve passzív félévnek minősül.

Passzív félévben a hallgató a hallgatói jogviszonyból fakadó jogait csak az alábbi korlátozásokkal gyakorolhatja: lehetősége van az elmaradt nyelvvizsgájának, illetve a Tanulmányi Bizottság által engedélyezett vizsgáinak pótlására, használhatja ezenfelül a Neptun-, valamint a levelezési és webrendszert. A hallgató a fentieken túl tanulmányi kötelezettséget nem teljesíthet, pénzügyi támogatásban nem részesülhet. Passzív félévben a hallgató tandíj- és költségtérítés fizetésére nem kötelezhető.

A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév. A hallgató több alkalommal - de legfeljebb összesen négy félévnyi időtartamban - élhet a hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével.

Szünetel a hallgatói jogviszony akkor is, ha a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség, vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni. Ezekben az esetekben a jelen fejezetben meghatározott időbeli korlátozások nem alkalmazhatók.

A második félévi szüneteltetés alkalmával a Tanulmányi Hivatal bejelentkezéssel egyidejűleg a NEPTUN-on keresztül elektronikus üzenetben felhívja a hallgató figyelmét a bejelentkezés esetleges harmadik félévi elhagyásának jogkövetkezményeire. Ezen értesítést a Tanulmányi Hivatal a vizsgaidőszak végén ismételten eljuttatja a hallgatónak.

Amennyiben a hallgató a szüneteltetés két féléves időtartamát követően sem jelentkezik be, hallgatói jogviszonya a Főiskolával megszűnik.

Nem szűnik meg a hallgató hallgatói jogviszonya, ha a két félév után a bejelentkezésének szülés, baleset, betegség, vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni, s ezt legkésőbb a következő, harmadik félév kezdetéig igazolni tudja, és ezzel egy időben a Tanulmányi Hivatalban benyújtja a jogviszonya fenntartásának szándékáról szóló, a szüneteltetés várható időtartamát is megjelölő nyilatkozatot.

Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgatót fegyelmi büntetésként eltiltják a tanulmányok folytatásától. Amennyiben a hallgatót fegyelmi büntetésként meghatározott időre eltiltják a tanulmányai folytatásától, ezen időtartam lejártát követően külön felhívás nélkül is köteles regisztrálni tanulmányai folytatása végett.

A hallgatói jogviszony szünetelését követően a hallgató az időközben bekövetkezett esetleges tantervmódosításoknak megfelelően, aszerint a tanterv szerint folytatja tanulmányait, amely a szakra történő beiratkozását követően a szüneteltetés időtartamával megegyező idővel később tanulmányaikat megkezdő hallgatókra érvényes. A korábban megszerzett tantárgyak érvényes voltát (a kredit-egyenértékűségre vonatkozó szabályok szerint) a szakvezető határozza meg.

A fentiek érvényesek arra a hallgatóra is, aki nem a felvételét közvetlenül követő félévben iratkozik be a Főiskolára.

Vendéghallgatói jogviszony

A Főiskola hozzájárul ahhoz, hogy a hallgató más - hazai vagy külföldi - felsőoktatási intézményben vendéghallgatói jogviszonyban folytasson résztanulmányokat, amennyiben ezt számára a fogadó intézmény lehetővé teszi.

A Főiskola - az intézményközi megállapodás kivételével - a résztanulmányok költségeit nem téríti meg.

A hallgató más felsőoktatási intézményben, vendéghallgatói jogviszonyban szerzett kreditjei a fogadó intézmény által kiállított igazolás alapján a kreditátviteli szabályok szerint ismerhetők el. A hallgató leckekönyvébe a fogadó intézmény bejegyzést nem tehet.

Más - hazai vagy külföldi - felsőoktatási intézmény hallgatója csak abban az esetben folytathat tanulmányokat a Főiskolán vendéghallgatói jogviszony keretében, amennyiben a részképzés költségeinek megtérítéséről gondoskodik.

Intézményközi megállapodás keretében zajló vendéghallgatás esetén a költségek megtérítéséről az intézményközi szerződés rendelkezik.

A vendéghallgató bekerül a Főiskola hallgatói nyilvántartásába, és rá a Főiskolán folytatott tanulmányai idejére a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának hatálya értelemszerűen terjed ki.

A vendéghallgatásra vonatkozó kérelmet a bejelentkezési időszak első hetének végéig kell benyújtani a Tanulmányi Hivatalhoz.

A vendéghallgatási kérelmen az adott tantárgy oktatásáért felelős Intézetvezető, több kurzus esetén külön-külön igazolja, hogy hozzájárul a vendéghallgatás engedélyezéséhez.

A kérelem alapján a vendéghallgatásra szóló engedélyt a Tanulmányi Hivatal adja ki, meghatározva a költségtérítés összegét, fizetésének módját és határidejét.

A vendéghallgatásra vonatkozó engedély alapján a vendéghallgató számára a Tanulmányi Hivatal az engedélyezett kurzusokat a Főiskola saját hallgatóinak tárgyfelvételét követően fölveszi.

A vendéghallgatás eredményéről szóló, a leckekönyvi bejegyzésekkel megegyező tartalmú igazolást a Tanulmányi Hivatal vezetője adja ki.

Vendéghallgatói jogviszony létesítése esetén a hallgató a szak mintatantervében szereplő kötelező, alternatív vagy fakultatív tantárgyat más felsőoktatási intézményben is felveheti. Ennek feltétele, hogy a hallgatónak a félév megkezdése (a tantárgy más intézményben való felvétele) előtt kérelmet kell benyújtania a TB-hez a HAK 5. fejezetében található Hallgatói kérelmek első fokon történő elbírálásának rendjében meghatározott eljárás keretében. A kérelem része a részképzési, illetve vendéghallgatási terv, amelyet a Főiskola, valamint a fogadó intézmény érintett oktatási szervezeti egységei elfogadtak. A kérelmet a Tanulmányi Hivatalhoz kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell minden olyan iratot (tematika stb.), amely az engedély megadásához a Szabályzat alapján szükséges.

Amennyiben a fogadó intézményben teljesített tantárgyra külön intézményközi egyezmény vonatkozik, nem kell kikérni a TB előzetes véleményét. Az ilyen vendéghallgatás alapján tett vizsgát úgy kell tekinteni, mintha azt a hallgató a Főiskolán tette volna.

A külföldi részképzés a vendéghallgatás különleges esete. Ennek keretében a hallgató külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat és ott vizsgát tesz. A Főiskola külföldi részképzésben résztvevő hallgatójának külföldi felsőoktatási intézményben szerzett kreditjeit a kreditelismerés szabályai alapján ismeri el.

Párhuzamos jogviszony

A hallgató más felsőoktatási intézményben bejelentési kötelezettség nélkül létesíthet párhuzamos hallgatói jogviszonyt.

Más felsőoktatási intézmény hallgatója a Főiskolával párhuzamos hallgatói jogviszonyt a HAK 2. Fejezetében meghatározott Felvételi Szabályzat szerint létesíthet.

A felnőttképzési jogviszony

Ha a hallgató költségtérítéses képzésben vesz részt, hallgatói jogviszonyából eredő jogaira és kötelezettségeire alkalmazni kell az Ftv-ben meghatározottak mellett a felnőttképzésről szóló törvény 20-27. §-ában foglaltakat, azzal az eltéréssel, hogy a szerződésnek tartalmaznia kell a következőket is:

  1. a költségtérítés összegét,
  2. a költségtérítésért járó szolgáltatásokat,
  3. a befizetett költségtérítés visszafizetésének feltételeit.

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényben foglaltak szerinti felnőttképzési szerződés alapján, felnőttképzési jogviszony keretében folytathat felsőoktatási tanulmányokat a Főiskolán:

  1. a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató,
  2. a Főiskolával hallgatói jogviszonyban nem álló személy.

A költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató hallgatói jogviszonya egyidejűleg felnőttképzési jogviszonynak is minősül.

A Főiskolával hallgatói jogviszonyban nem álló személy számára a Főiskola felnőttképzési jogviszonyban, képzési szolgáltatásként biztosíthatja egy vagy több, a Főiskola felsőoktatási képzési kínálatában szereplő tantárgy, tantárgyak teljesítésének lehetőségét.

A felnőttképzési jogviszonyban képzési szolgáltatásként igénybe venni szándékozott 159. §-ban rögzített tanulmányi lehetőséggel kapcsolatos kérelmezési, engedélyezési és igazolási eljárásokban a vendéghallgatói jogviszonyra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A hallgatói jogviszony megszűnése

Megszűnik a hallgatói jogviszony

  1. ha a hallgatót másik felsőoktatási intézmény átvette, az átvétel napján,
  2. ha a hallgató bejelenti, hogy megszünteti a hallgatói jogviszonyát, a bejelentés napján,
  3. ha a hallgató nem folytathatja tanulmányait államilag támogatott képzésben, és költségtérítéses képzésben nem kívánja azt folytatni,
  4. az adott képzési ciklust, illetve a szakirányú továbbképzés esetén az utolsó képzési időszakot követő első záróvizsga-időszak utolsó napján,
  5. felsőfokú szakképzés esetén az első szakmai vizsga utolsó napján,
  6. felsőfokú szakképzésben, ha a hallgató tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált, és a felsőoktatási intézményben nem folyik másik, megfelelő felsőfokú szakképzés, vagy a hallgató nem kíván továbbtanulni, illetve a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján,
  7. ha a hallgató hallgatói jogviszonyát - fizetési hátralék miatt - a rektor a hallgató eredménytelen felszólítása és a hallgató szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján,
  8. a kizárás fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján.

Megszűnik a hallgatói jogviszony a képzési ciklus abszolutóriumának kiállítását követő, első záróvizsga-időszak, felsőfokú szakképzés esetén az első szakmai vizsga utolsó napján, ha a hallgatónak nincs a Főiskolán másik szakos tanulmánya folyamatban, illetőleg ha felvételt nem nyert egy másik képzési ciklus valamely szakjára.

Ha az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató kimerítette a jogszabályban foglalt támogatási idő keretét, átkerül költségtérítéses képzésbe. Amennyiben a hallgató tanulmányait költségtérítéses képzésben nem kívánja folytatni, a Tanulmányi Hivatal megszünteti hallgatói jogviszonyát.

A hallgatói jogviszony megszűnéséről az TH minden esetben írásban értesíti a hallgatót.

A Tanulmányi Hivatal a vonatkozó határozat jogerőre emelkedésének napján az alábbi esetekben megszünteti a hallgatói jogviszonyt:

  1. a felsőfokú szakképzésben az egészségügyi alkalmatlanság esetén;
  2. a rektortól átadott hatáskörben fizetési hátralék miatt;
  3. kizárás fegyelmi büntetés esetén;
  4. a szakról való elbocsátás esetén, amennyiben a hallgató más szakon nem folytat tanulmányokat.
  5. a hallgató a hallgatói jogviszony engedélyezett szüneteltetését követően nem kezdi meg a tanulmányait;

Elbocsátás

A hallgatói jogviszony Főiskola által egyoldalú nyilatkozattal történő megszüntetése az elbocsátás. El kell bocsátani a hallgatót amennyiben

  1. amennyiben a hallgató az első négy érvényesen lezárt félévében nem teljesít legalább 60 kreditet;
  2. amennyiben a hallgató valamelyik kötelezően előírt tantárgyat háromszori tárgyfelvétel esetén sem teljesíti;
  3. amennyiben a hallgató szakdolgozatát harmadik alkalommal is elégtelen minősítéssel bírálják el;
  4. amennyiben a hallgató összesen négy félévnyi jogviszony szünetelést követően sem jelentkezik be, kivéve 139. §-ban meghatározott esetet.

Eljárás a hallgatói jogviszony megszűnése esetén

Amennyiben a hallgatói jogviszony megszűnt, a Tanulmányi Hivatal törli a hallgatót a hallgatói névsorból.

A törlésről külön határozatot hozni nem kell, a hallgatói jogviszony megszűnését vagy megszüntetését kimondó határozatban kell elrendelni.