Nyomtatás

Konferenciák

A hagyományoknak megfelelően főiskolánk névadójának tiszteletére
tudományos emlékkonferenciát rendezett február 4-én szombaton.

Az eseményről készült további fényképek
a Galériában tekinthetők meg.

A konferencia eladója
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes,
közigazgatási és igazságügyi miniszter úr
volt,
aki a magyar közigazgatás és államigazgatás újjászervezésének aktuális kérdéseiről tartott előadást a Jó állam címmel.

A konferencia résztvevőit köszöntötte:
Szakács Fülöp Vince alapító elnök

Zárszó:
Borbély Attila rektor

A konferenciát koordinálta:
Lentner Csaba tudományos rektor-helyettes


A rendezvény keretén belül sor került címzetes egyetemi
és főiskolai tanári kinevezések átadására is.

Ezúton gratulálunk:
Dr. Szakács Imrének - aki a WSUF Tudományos Tanácsadó Testületének tagja - címzetes egyetemi tanári,
Szabóné Dr. Pataky Eszternek főiskolánk szakvezetőjének főiskolai tanári,
Dr. Szakács Gábornak főiskolánk szakvezetőjének főiskolai tanári,
Dr. Gyekiczky Tamásnak főiskolánk tanárának főiskolai tanári és
Dr. Zádor Mártának főiskolánk tanárának főiskolai tanári kinevezéséhez.


Korábbi konferenciák:

mtu

Rendezvényünk fővédnöke és előadója volt:
Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
Előadásának témája: A magyar gazdaság aktuális helyzete és perspektívái

A konferencia résztvevőit köszöntötte:
Szakács Fülöp Vince alapító elnök

Zárszó:
Borbély Attila rektor

A konferenciát koordinálta:
Lentner Csaba tudományos rektor-helyettes

Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére
tudományos konferenciát szervezett
2011. november 19-én


Az eseményről készült további fényképek a Galériában tekinthetők meg.


WSUF konferencia 2011.02.05
A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
névadója tiszteletére
tudományos emlékkonferenciát rendezett
2011. február 5-én.

A tudományos konferencia összefoglalója  A tudományos konferencia összefoglalója

A konferenciáról készült fényképek megtekinthetők a Galériában.

A tudományos rendezvény célja volt, hogy névadónk – Wekerele Sándor korábbi magyar miniszterelnök – emléke előtt tisztelegve a főiskola hallgatóit a hazai közhatalmi és közigazgatási rendszer autentikus vezetőinek bevonásával megismertessük a vagyongazdálkodás és a közpénzügyi rendszer új kihívásaival.

A konferenica programja

Elnöki köszöntő: Szakács Fülöp Vince alapító elnök

Előadások:

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke:
A közpénzügyi rendszer ellenőrzésének új kihívásai

Székács Péter, vagyongazdálkodásért felelős h. államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium:
Közelítés a valósághoz – új kihívások a vagyongazdálkodásban

Szakács Imre, országgyűlési képviselő, a Parlament Alkotmányelőkészítő Bizottságának tagja:
Alkotmányozás közpolitikai aspektusai

Kapa Mátyás, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola stratégiai rektor-helyettese:
Állami tulajdon – közvagyon – nemzeti vagyon az új Alkotmányban

A tudományos előadásokat követően:

A Wekerle Sándor pályázaton 1. helyezést elért csapat prezentációja 15 perces időkeretben

Zárszó: Borbély Attila, egyetemi tanár, rektor


mtu
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola (WSUF),
stratégiai partnerével közösen,
a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével (FIVOSZ)
tudományos konferenciát szervezett

„Kihívások és lehetőségek –
Új utak a gazdaságpolitikában és az innovációban” címmel


A tudományos értekezlet államigazgatásból, tudományos és az üzleti életből érkező előadói bemutatják Magyarország világgazdasági válságot követő lehetőségeit az állami gazdaságpolitika és az üzleti management területén.

A rendezvény helyszíne:
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola 1083 Budapest, Jázmin u. 10. 1. sz. előadóterem

A rendezvény fővédnöke:
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter,
Rétvári Bence államtitkár, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Időpontja: 
2010. november 20. 9,30 - 16,00 óráig

Program:

Szakács Fülöp Vince alapító elnök megnyitója

Becsey Zsolt külkapcsolatokért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium:
A magyar gazdaságpolitika új távlatai

Kovács Árpád egyetemi tanár:
A közfinanszírozás új kihívásai

Lőrincze Péter, a Trigánit Rt. alelnöke, OECD Business and Industry Advisory Committee alelnöke:
Milyen kihívások előtt áll a magyar gazdaság a külpiacokon?

Halm Tamás, Gazdasági és Szociális Tanács főtitkára:
Gazdasági stratégia, tervezés, fejlesztéspolitika – 'Sarokba szorítva'

Lentner Csaba rektor-helyettes:
Az állam gazdaságpolitikai szerepvállalásának reneszánsza – új stratégiák válság után

11,30 – 12,00 Kávé-szünet

12,00 – 16,00 Hallgatói innovációs work-shop
Moderátor: Lentner Csaba rektor-helyettes

Kovács Patrik FIVOSZ elnök:
Út a sikeres jövőhöz – út az innovatív vállalkozásokhoz: FIVOSZ

Weszl Miklós FIVOSZ Innovációs bizottságának elnöke:
Tudásvállalkozás, avagy a jövő vállalkozásának motorja

Németh István Head of Digital, Zenithoptimédia:
Innováció az online marketingben, vagyis miként működik a Search Engime Marketing (SEM)

A főiskola 'Innovációs tehetséggondozó műhelyében' kutató hallgatók leehetőséget kapnak, hogy az előadásokat követően kutatási eredményeiket megismertethessék hallgatótársaikkal, illetve rendezvény előadóival, amihez a FIVOSZ fiatal tagjai is csatlakoznak (prezentációk, poszterek, work-shop jelleggel).

Zárszó: Borbély Attila, a WSUF rektora, Kovács Patrik Fivosz elnök

fivosz logo


Wekerle Sándor Tudományos Konferencia, 2010.

2010 Február 27. 10-12,30
WSUF Budapest-1083, Jázmin u. 10.

Főiskolánk névadójának tiszteletére tudományos konferenciát rendezünk, melynek központi témája az államadósság kezelés és pénzügyi egyensúly problematikája Wekerle miniszterelnöksége idején és napjainkban. A plenáris előadásokat követően a Wekerle Sándor pályázaton helyezést elért hallgatók önálló prezentációjára kerül sor, majd alapító elnökünk átadja a hallgatói díjakat.

Program:

Elnöki köszöntő: Szakács Fülöp Vince alapító elnök, WSUF

Előadások:

Botos Katalin egyetemi tanár, Gazdaságtörténeti Doktori Iskola-vezető,
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Állam és Jogtudományi Kar
Előadás címe: A XXI. század nagy kihívásai. Demográfia és gazdaság.

Szikora János elnök, Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Előadás címe: Adózás és válság

Borbély Attila rektor, WSUF, Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. FEB elnöke
Előadás címe: A nemzeti vagyon ellenőrzésének módszerei és szervezetei

Kapa Mátyás, főiskolai docens, WSUF
Előadás címe: A gazdaság, az állam és a jog kapcsolata Wekerle Sándor korában

Lukács Judit, főiskolai docens, WSUF — Raffay Ernő egyetemi docens, WSUF
Előadás címe: Wekerle Sándor élete és tevékenysége a politikában és a gazdaságban

Dr. Lentner Csaba tudományos rektor-helyettes, WSUF
Előadás címe: A pénzügyi stabilitás aktuális kérdései a rendszerváltozás kezdetén és napjainkban

Hallgatói Prezentációk

Díjátadás: Szakács Fülöp Vince alapító elnök, WSUF

Helyszín:

Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
1083 Budapest, Jázmin u. 10. 1.sz. előadó

Levezető elnök: Lentner Csaba tudományos rektor-helyettes, WSUF


mtu
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként
tudományos ülést rendezett

„Innováció a vállalati gyakorlatban” címmel


Védnök: Szakács Fülöp Vince alapító elnök, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

Időpont: 2009. november 21. 10.00 - 13.00 óráig

Program:

A tudományos ülést megnyitja:
Szakács Fülöp Vince a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola alapító elnöke

Előadások:

Dr. Macher Ákos gazdasági vezérigazgató- helyettes, Nemzeti Vagyonkezelő ZRt.
Előadás címe: Az innováció szerepe az állami vállalatok üzletvitelében

Dr. Hronszky Imre egyetemi tanár, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Management és Vállalatgazdaságtan Tanszék
Előadás címe: A nyílt innováció fajtái

Csiszér Béla, ügyvezető igazgató, Sicontact Kft.
Előadás címe: Az innováció jelentősége egy zépvállalkozás példáján keresztül

Dr. Borbély Attila Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora, a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának alelnöke
Előadás címe: Az innováció szerepe a sport fejlesztésében és irányításában

Dr. Lentner Csaba Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tudományos rektor-helyettese
Előadás címe: A magyar 'tudásipar' versenyképessége az európai gazdasági- és felsőoktatási térben

Zárszó:

Krizbay - Hangel Katalin oktatási rektor-helyettes

Helyszín:

Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
1083 Budapest, Jázmin u. 10. 1.sz. előadó

Szervezők:

Dr. Lentner Csaba, Tóth Attiláné dr.

Együttműködő partner:

fivosz logo


WEKERLE SÁNDOR ÉS KORA GAZDASÁGI KÖRNYEZETE

- összehasonlító elemzések a jelenkor gazdasági helyzetével -
A konferencia programja:
10.00

Megnyitó - prof. Habil. Borbély Attila rektor

10.10

Köszöntő - Szakács Fülöp Vince alapító elnök

10.15

Előadás - Dr. Szakács Imre a WSUF GTTT tagja, a Györ-Sopron Megyei Közgyűlés Elnöke: A központi költségvetés és az önkormányzatok

10.35

Előadás - prof. Lentner Csaba WSUF Közgazdaságtudományi Intézet vezetője: A pénzügyi válságkezelés hatóterei

11.00

Előadás - Lukács Judit a WSUF Gazdasági Főigazgatója: Wekerle a pénzügyi zseni, mint magánember és közéleti személyiség

11.10

Előadás - Krisztián Zsuzsanna WSUF doktorandusz: Wekerle korának oktatáspolitikája miként kapcsolódik napjaink oktatásügyéhez.

11.20

Előadás - Németh István WSUF doktorandusz: Az online marketing új struktúrái és irányai

11.30

4 hallgatói team prezentációja

Vigh - Palik - Podhorszky:
Wekerle Sándor életútjának és kora gazdasági életének bemutatása.

Galambos - Kovács - Szabó - Tóth:
Wekerle Sándor életútjának és kora gazdasági életének bemutatása.

Babusné - Bartus - Inotay - Józsa:
Wekerle új élete: a múlt a mában, avagy a múlt tanulságai napjaink gazdasági helyzetében

Kékesi - Fenyvesi - Kurucz:
Wekerle Sándor életútjának és kora gazdasági környezetének összehasonlító elemzése a jelenkor gazdasági, piaci helyzetével.

12.20

Értékelés - Dr. Raffay Ernő a WSUF Társadalomtudományi Intézetének vezetője: Az elsőéves pályázatok értékelése, tanulságai

12.30

Zárszó - Krizbay-Hangel Katalin oktatási rektor-helyettes


Egy méltatlanul elfeledett pénzügyi zseni.....

avagy Konferencia a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola névadójának tiszteletére

Időpont: 2008. január 25-én 10.00-tól

Helyszín: YBL Palota 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 12.

Előadók és témák:

Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola GTTT tagja:
Wekerle Sándor munkásságának üzenete a költségvetési fenntarthatóság kérdésében

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola GTTT elnöke:
Wekerle Sándor és a független magyar jegybank. Egy régmúlt vita és mai aktualitások.

Fehér Botond, HYPO Investmentbank AG. Magyarországi Bankképviselet-vezetője:
Az infrastruktúra fejlesztés jelentősége a Kiegyezés időszakában

Vigvári András megbízott rektor, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola:
Wekerle tudományos munkásságáról az első világháború gazdasági hatásairól szóló könyv ürügyén.

12.00 büféebéd, zárás

A média képviselői részére sajtófogadás.

A konferenciát a HYPO Investmentbank AG. támogatta.