fbpx

Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

Vízió, misszió

Vízió

A főiskola középtávú jövőképe szerint olyan, hazai és nemzetközi képzési hálózat(ok)ba
kapcsolódó, kisméretű, alkalmazott gazdaságtudományi egyetemeként működik majd, amely
elsősorban gazdasági és informatikai, valamint köztes területekre kiterjedő képzéseket kínál
alap- és mesterciklusban, illetve továbbképzések keretében, többféle tagozaton és képzési
formában, a magyar mellett jelentős arányban külföldi hallgatóknak is.


Misszió

A főiskola filozófiája: „minőségi képzés, versenyképes áron”. A főiskola hivatásának tekinti
olyan tanulási lehetőségek megteremtését, amelyek magas szintű elméleti megalapozottsággal
és a vállalati kapcsolatokra építő gyakorlati képzés egységével segítik elő a hallgatók szakmai
fejlődését. Tevékenységével arra törekszik, hogy kivívja a helyi társadalom és a szélesebb
értelemben vett közvélemény elismerését és bizalmát. Intézményünk olyan szolgáltatásokat és
aktív szerepet kíván felvállalni, amely hozzájárulhat a magyar és az európai tudományos és
gazdasági élet fejlődéséhez.

Missziónk alapvetései: élethosszig tartó tanulás; rugalmas tanulási lehetőségek biztosítása;
szakmailag jól felkészült és rugalmas munkavállalók-képzése; idegen nyelv magas szintű
megtanítása; határon túli piacok elérése.

További oldalak

img01

Felvételi
iroda

  • +36-1/323-1070
  • +36-30/994-31-53
  • felvi@wsuf.hu

Tanulmányi
hivatal

  • +36-1/323-1070*233
  • +36-30/994-30-92
  • tanulmanyihivatal@wsuf.hu

Központi
elérhetőségeink

    • 1083 Budapest, Jázmin utca 10.
    • +36-1/323-1070
    • felvi@wsuf.hu
    • Hivatali kapu rövid neve: WSUF
      KRID: 665264371

Rektori
hivatal

  • +36-1/323-1070*522
  • rektorihivatal@wsuf.hu

Felnöttképzési
Osztály

  • +36-1-323-1070*409
  • felnottkepzes@wsuf.hu