Executive MBA Menedzser/
Szakközgazdász
A program célja olyan szakemberek képzése, akik nemcsak az üzleti döntések meghozatalához szükséges készségekkel rendelkeznek, hanem képesek a vállalat életben maradását és fejlődését biztosító stratégiai szemlélet kialakítására, a nemzetközi gazdaságban való eligazodásra, az emberi erőforrások hatékony kezelésére, továbbá a szervezet tevékenységeinek irányítására. A program során a hallgatók a legújabb ismereteket elsajátításával képesek lesznek helyesen elemezni az üzleti világ mindennapi helyzeteit, valamint a belső és külső környezeti tényezők elemzésével globálisan is átlátják a vállalat és a kapcsolódó társaságok gazdasági, pénzügyi, és termelési folyamatait.

Szakirányú továbbképzéseinkre alapképzési szintű, vagy korábbi főiskolai/egyetemi oklevél birtokában tud jelentkezni! A képzésünk célja hogy elismert vállalati szakembereket képezzünk, és hogy a végzettjeink nagyobb eséllyel pályázhassanak meg egy magasabb, vagy akár vezetői pozíciót is a munkahelyükön.
A szemeszterek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, és végigvezetik a hallgatókat a legfontosabb kérdésekről a specializált problémafeltárásig.
Konzultációkon, előadásokon, gyakorlati és tréningjellegű foglalkozásokon zajlik a főként projekt-alapú oktatás.
A tanulmányokat kiterjesztettük a humánerőforrás menedzsment, a szervezeti magatartás, a stratégiai- és változtatás menedzsment témákra, és kvantitatív elemzések alapozzák meg a későbbi komplex foglalkozásokat.
Sor kerül a területfejlesztés vállalati aspektusaira, a transznacionális vállalatok irányítása és szervezése mellett stratégiai esettanulmányok elemzésével fejlesztjük a gazdasági szemléletmódot. Kiemelt terület a vezetői kompetenciák magasabb szintre emelése.
A képzés során az értékteremtő folyamatoktól jutunk el az értékteremtést támogató eszközökig, kiemelten figyelve a vezetői szerepvállalásra, és irányítási illetve elemzési eszközökre.
Ezeket az ismereteket aztán egy komplex rendszerbe foglaljuk. Ezt segítik a kontrolling, vállalkozásfinanszírozási és tárgyalástechnikai ismeretek.
- Közgazdászok
- Gazdasági, pénzügyi szakemberek
- Vállalati szakemberek
- Cégvezetők
- Karriercélja a vállalatvezetés
- Mindenkit, akit érdekel az üzleti világ és rendelkezik felsőoktatási diplomával
A szakirányú továbbképzési szak megnevezése
- executive MBA menedzser szakirányú továbbképzési szak
- executive MBA szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak
Oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése
- executive MBA menedzser
- executive MBA szakközgazdász
Képzési forma
Magyar nyelven:
nappali / levelező
Angol nyelven:
nappali
Képzési idő
4 félév
Képzési rend
Oktatás havonta 2 alkalommal (péntek délután és szombaton)
- 1. alkalom: személyes jelenlét
- 2. alkalom: online
Képzés nyelve
- magyar
- angol
Ez a képzés diákhitellel is finanszírozható
JELENTKEZÉSI LAP
Kérdés merült fel benned?
Írd meg nekünk!