Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

PONTSZÁMÍTÁS

2005 után érettségizőknek:

Mivel a 2019. februárban induló (keresztféléves) képzésekre vonatkozó felsőoktatási felvételi tájékoztató 2018. október 15-én jelenik meg a www.felvi.hu honlapon, ezért a korábbi években alkalmazott és változatlan pontszámítási módszerből kiindulva, példákkal illusztrálva szeretnénk segíteni jövendő hallgatóinkat.

A felvételi összpontszám maximálisan 500 pont lehet, amely az alábbiakból adódik össze:

I. Tanulmányi pontok: maximum 200 pont – a középiskolai és érettségi eredményekből

II. Érettségi pontok: maximum 200 pont – a szakon meghatározott két tantárgy érettségi eredménye

III. Többletpontok: maximum 100 pont – nyelvvizsga, versenyeredmény, emelt szintű érettségi, szakképesítés és egyéb eredmények alapján adható (a későbbiekben kerül kifejtésre)

 

I. Tanulmányi pontok: maximum 200 pont

  1. A középiskolában tanult 5 tantárgy év végi eredményei: maximum 100 pont
  1. Magyar nyelv és irodalom (évenként a 2 osztályzat számtani átlaga)
  2. Történelem
  3. Matematika
  4. Idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom), melyet legalább két évig tanult
  5. Természettudományos tantárgy: fizika, kémia, biológia, földrajz (földünk és környezetünk), természetismeret, természettudomány

- egy olyan tárgy a felsoroltak közül, melyet legalább két évig tanult vagy

- két olyan tárgy a felsoroltak közül, melyeket legalább egy évig tanult

Az öt tantárgy utolsó két tanult évfolyamának év végi érdemjegyeit összeadjuk, majd az így kapott eredményt megszorozzuk kettővel.

Például:

TantárgyUtolsó előtti évfolyamUtolsó évfolyam
1. Magyar nyelv és irodalom 4 + 5 = 9 -> 4,5 3 + 4 = 7 -> 3,5
2. Történelem 4 5
3. Matematika 3 4
4. Angol nyelv 3 4
5. Fizika 4 3
Összesen: 18,5 19,5
A két évfolyam összesen:

18,5 + 19,5 = 38

Szorozva 2-vel = 76 pont

(a maximálisan elérhető 100-ból)

  1. Érettségi tantárgyak eredményei: maximum 100 pont

Az érettségi bizonyítványban szereplő tantárgyak eredményei:

  1. Magyar nyelv és irodalom
  2. Történelem
  3. Matematika
  4. Idegen nyelv (az idegen nyelv hiánya esetén egyéb érettségi vizsgatárgy)
  5. Egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy

Az öt tárgy százalékos eredményeinek átlagát kell egész számra kerekíteni. Ahány százalék, annyi pont. 

Például:

TantárgyElért százalékPont
1. Magyar nyelv és irodalom 86 % 86 pont
2. Történelem 72 % 72 pont
3. Matematika 35 % 35 pont
4. Német nyelv 54 % 54 pont
5. Informatika 91 % 91 pont
Összesen:

338

Osztva 5-tel (azaz az átlaga):

67,6 % -> kerekítve: 68 %

68 pont

(a maximálisan elérhető 100-ból)

A fenti példákból is látszik, hogy a középiskolai év végi eredmények számításánál az idegen nyelv és a szabadon választott tárgy nem kell, hogy ugyanazok a tárgyak legyenek, mint az érettségi tárgyak!

Összegezve:

A középiskolai és az érettségi eredmények összege lesz a jelentkező tanulmányi pontszáma. Fontos azonban, hogy a fent felsorolt eredmények mindegyikével rendelkezzen, máskülönben nem számítható számára tanulmányi pont.

 

II. Érettségi pontok: maximum 200 pont

A felvételi összpontszám másik felét az érettségi pontok adják, amely két vizsgatárgy százalékos eredményéből számolható ki. Annak a két vizsgatárgynak az eredménye számít, melyet az Ön által választott felsőoktatási intézmény adott szakához meghatároz.

Érettségi vizsgatárgyanként maximum 100-100 pont kapható.

Az érettségi pontok száma egyenlő az adott vizsgatárgyból az érettségin elért százalékos eredménnyel.

Például:

 1. tantárgy: történelem2. tantárgy: matematika
Érettségi eredmény %-a 72 % 35%
Pont 72 pont 35 pont
Összesen:

72 + 35 = 107 pont

(a maximálisan elérhető 200-ból)

 

III. Többletpontok: maximum 100 pont

A tanulmányi és érettségi pontokon kívül (200 pont +200 pont) különböző jogcímeken további maximum 100 többletpont szerezhető.

A többletpontokat két csoportra lehet osztani:

  1. jogszabály alapján – az egyes alpontokban előírt feltételek teljesítése esetén – kötelezően adandó többletpontok:
    a) emelt szintű érettségi vizsgaeredményért
    b) nyelvtudásért
    c) esélyegyenlőségért


    részletek: https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2018A/2_pontszamitas/23_tobbletpontok/233_eselyegyenloseg
  1. képzési területenként adható többletpontok:
    d) tanulmányi és művészeti versenyeredmények alapján

    részletek: https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2018A/2_pontszamitas/23_tobbletpontok/235_versenyeredmenyek

   e) szakképesítés alapján
   f) sporteredmény alapján

   részletek: https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2018A/2_pontszamitas/23_tobbletpontok/237_sporteredmeny

a) Emelt szintű érettségi vizsgáért járó többletpontok: maximum 100 pont

Ha Ön rendelkezik emelt szintű érettségi vizsgával, vagy vizsgákkal, csakis abban az esetben jár az 50 pluszpont vizsgatárgyanként, ha

  • legalább 45%-os eredményt ért el, ÉS
  • az Ön által választott felsőoktatási intézmény elfogadja az adott tárgy emelt szintű eredményét.

b) Nyelvvizsgáért járó többletpontok: maximum 40 pont

  • B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványért: 28 többletpont
  • C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványért: 40 többletpont jár.

Amennyiben Ön a többletpontokra több különböző nyelvből megszerzett nyelvvizsga-bizonyítvány alapján is jogosult lenne, akkor is összesen legfeljebb 40 többletpontot lehet figyelembe venni, ha a különböző nyelvvizsgák alapján elérhető többletpontjainak összege ezt meghaladná. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont.

Ha egy adott idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosult lenne többletpontra, akkor a többletpontokat csak egyszer, az Ön számára kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapja meg.

e) Szakképesítés alapján adható többletpontok: maximum 32 pont

  1. A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél után azonos képzési terület alapképzési szakjára történő továbbtanulás esetén az alábbiak szerint kapható többletpont:
  • jeles záróvizsga eredmény alapján: 32 többletpont
  • jó záróvizsga eredmény alapján: 20 többletpont
  • közepes záróvizsga eredmény alapján: 10 többletpont

Tekintettel arra, hogy a többletpont megítélése a felsőoktatási szakképzésben letett záróvizsga minősítésétől függ, amelyet a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél nem tartalmaz, így erre vonatkozóan külön igazolást kell benyújtania a jelentkezőnek (pl. leckekönyv másolat, intézményi igazolás).

  1. OKJ-s szakképesítésért: 32 többletpont adható

Legfeljebb egy, 1993 után szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítésért a választott szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén 32 többletpont adható.

 

A felvételi összpontszám kétféle számítási módja:

2005ut

Ezek közül automatikusan a jelentkező számára kedvezőbb módszerrel számítják ki a felvételi összpontszámot.

A II. kiszámítási módnál („duplázás”) csak annak a két vizsgatárgynak az eredménye számít, melyet az Ön által választott felsőoktatási intézmény adott szakához meghatároz.

 

Összegezve egy példán keresztül a kétféle pontszámítási módot:

I. Tanulmányi pontok (középiskolai eredmények + érettségi eredmények) + Érettségi pontok + Többletpontok

  1. Tanulmányi pontok: 76 pont + 68 pont = 144 pont

Középiskolai eredmények:

TantárgyUtolsó előtti évfolyamUtolsó évfolyam
1. Magyar nyelv és irodalom 4 + 5 = 9 -> 4,5 3 + 4 = 7 -> 3,5
2. Történelem 4 5
3. Matematika 3 4
4. Angol nyelv 3 4
5. Fizika 4 3
Összesen: 18,5 19,5
A két évfolyam összesen:

18,5 + 19,5 = 38

Szorozva 2-vel = 76 pont

(a maximálisan elérhető 100-ból)

Érettségi eredmények:

TantárgyElért százalékPont
1. Magyar nyelv és irodalom 86 % 86 pont
2. Történelem 72 % 72 pont
3. Matematika 35 % 35 pont
4. Német nyelv 54 % 54 pont
5. Informatika 91 % 91 pont
Összesen:

338

Osztva 5-tel (azaz az átlaga):

67,6 % -> kerekítve: 68 %

68 pont

(a maximálisan elérhető 100-ból)

  1. Érettségi pontok: 107 pont
 1. tantárgy: történelem2. tantárgy: matematika
Érettségi eredmény %-a 72 % 35%
Pont 72 pont 35 pont
Összesen:

72 + 35 = 107 pont

(a maximálisan elérhető 200-ból)

  1. Többletpontok: 78 pont

Történelem emelt szintű érettségi: 50 pont

Angol B2 komplex nyelvvizsga: 28 pont

Összesen: 329 pont

 

II. Érettségi pontok kétszerezve + Többletpontok

Érettségi pontok: 107 x 2 = 214 pont

Többletpontok: 78 pont

Összesen: 292 pont

Forrás: www.felvi.hu

Felvételi iroda

  • +36-1/323-10-70*204
  • +36-30/994-32-08
  • felvi@wsuf.hu

Központi elérhetőségeink

  • 1083 Budapest, Jázmin utca 10.
  • +36-1/323-10-70
  • felvi@wsuf.hu

Tanulmányi hivatal

  • +36-1/323-10-70*204
  • tanulmanyihivatal@wsuf.hu

Rektori hivatal

  • +36-1/323-10-70*522
  • rektorihivatal@wsuf.hu
© 2016 | Minden jog fenntartva | Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
Felnőttképzési nyilvántartásba-vételi szám: E-001726/2018